Próbára teszi a néptáncosok színészi képességeit... - Székelyhon
2018-09-26

Próbára teszi a néptáncosok színészi képességeit a Maros Művészegyüttes új előadása

Nem újdonság már, hogy az autentikus népi előadások mellett időnként táncszínházi előadással jelentkezik a Maros Művészegyüttes.

Csütörtök este 19 órától tartják a Kicsi Svejk háborúja című előadás bemutatóját a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. A premierről az együttes igazgatója, Barabási Attila Csaba elmondta, ismét egy táncszínházi produkciónak örvendhet a közönség, ráadásul egy olyannak, amely igazán próbára teszi a néptáncosok színészi képességeit. Talán ez az előadásunk az, amelyben a legtöbb prózai rész van eddig, ezért nagy kihívás elé állította az együttes tagjait. Eddig inkább a táncos oldaluk volt előtérben, most azonban színészi kvalitásaikat is meg kell csillogtatni – mutat rá az előadás különlegességére az igazgató.

A Josef Švejk a cseh Jaroslav Hašek író szimbólummá vált regényalakja, több humoreszk és egy befejezetlen szatirikus regény címszereplője. Ezúttal a Maros Művészegyüttes előadásának is főszereplője. Az előadást Varga János koreográfus jegyzi, a zenét hozzá Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója írta, a szöveg pedig Komáromi Sándor és Muszka Sándor munkája. „Természetesen a Svejk az alapja az előadásunknak, aki ismeri a derék katona történetét, bizonyosan felismeri a sztoriját az előadásunkban is, de aki nem ismeri, az is jól követhető történetet kap, ami táncszínházi darabokról nem mindig mondható el. Felismerhető történet, a bonyodalom teljesen követhető, van egy cselekménye, ami táncban, mozgásban, zenében teljesedik ki. Olyan dallamok is megjelennek, amit például a gramofon ad vissza, azt a kort próbáljuk sugározni, amiben megszületett ez a darab. A történet különlegessége ugyanakkor, hogy vicces, a humor is jelen van benne, de ugyanakkor a tragikum is” – fogalmazott Barabási Attila. Hozzáteszi: a történet miatt is nyilván a legényes táncok dominálnak, még a lányok is vállalnak fiús szerepeket ebben az előadásban.

A Sanyi bás történeteiről jól ismert Muszka Sándor szövegei is garantálják az előadás székelyes poénos hangulatát, de az is érdekes, hogy egy anyaországi rendező székelyes hangulatot teremt a színpadon. Nyilván Varga János évtizedek óta jár hozzánk, ért ehhez – mondja a hivatásos együttes igazgatója.

Szász Cs. Emese



vissza...